3. fejezet - Ez nem vicces

* Angel *

Amióta Adam elhagyta a házunkat még mindig lefagyva bámulom az ajtónkat. Nem számítottam semmi jóra, de erre még álmomban sem gondoltam volna. Azt akartam, hogy tőlem tudja meg, erre Daniel szépen elszúrt mindent, és ezt Nathan ráadásul hagyta is. Sosem volt bajom Danielel, de néha már tényleg az agyamra megy. Igaz, hogy minden helyzetben ő tudja a legjobban felvidítani az embert, de néha befoghatná, azt a nagy száját. Nekem is vannak olyan barátnőim, akiknek be nem áll a szájuk, de tudnak komolyak is lenni, ha valami fontos dologról van szó. Idegesen a hajamba túrok, mert úgy érzem, menten felrobbanok. Ezek után kétlem, hogy szóba fog velem állni. Hibáztam, és nem fogom hagyni, hogy ez a kapcsolat tönkre menjen. Megfordulok a tengelyem körül, hogy felmenjek a szobámba megkeresni a telefonomat, de bele botlok a két jómadárba. Ritkán borulok ki, de most úgy látszik rajtuk fog csattani a haragom, ugyanis nekik is benne volt a kezük, ebben az egészben.

- Azt hiszem jobb lesz, ha kint várunk meg - felelte Nathan idegesen.

Ilyen könnyen nem fogják megúszni. Alaposan el fogok velük beszélgetni és ebben senki sem akadályozhat meg. Mérgesen dobbantok egyet, majd keresztbe teszem a kezemet a mellkasom előtt.

- Nyomás a konyhába!

- Ezt majd akkor beszéljük meg, ha már lehiggadtál.

- Nem mondom még egyszer!

Egyikük sem szólal meg, mert tudják, hogy felesleges. Megfordulnak majd az említett helységbe veszik az irányt. Intek nekik, hogy üljenek le, mert ez el fog tartani egy darabig. Ijedten néznek rám, de egy szót sem szólnak, ami számukra csak jót jelent.

- Nathan Wild! - kiáltok fel hangosan, mire összerezzen.

- Öregem, elég nagy szarban vagy, ha a teljes neveden szólít.

- Pofa be, Daniel!

Ismét szólásra nyitja a száját, de intek neki, hogy ez nem jó ötlet. Mivel nem akarja, hogy rajta csattanjon az ostor, így kénytelen csendbe maradni.

- Mégis mi a fenét képzeltek? Hm? Van fogalmatok róla, hogy mekkora szart hagytatok magatok után?

- Nem tudtam, hogy itt lesz.

- Semmi bajom sincs azzal, hogy átjöttetek, de a szátokat azért nem kellett volna kinyitni.

- Úgyis megtudta volna.

- El is mondtam volna neki, ha az idióta haverod meg sem szólal.

Nathan komoran mered maga elé, ami általában nagy hatással van rám, de most annyira dühös vagyok rájuk, hogy ez most nem jön be. Hirtelen elönt a szomorúság, mert nem tudom, hogyan hozhatnám helyre azt, amit elszúrtam.

- Sajnálom, a haverom nevében is.

- Nem neked kell bocsánatot kérni, ha nem neki - mutatok Danielre, aki értetlenül néz rám.

- Most mi van? Azzal, hogy elmondtam neki, nem jön el a világ vége.

- Akkor sem fog bántani a dolog, ha emiatt megy tönkre a kapcsolatom?

Szerintem Daniel csak most értette meg, hogy a hülyesége miatt, veszélybe sodort egy kapcsolatot. Látom a szemében a megbánást, attól függetlenül, hogy nem mondja ki.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem a macskámat a lábamnál. Ijedten ugrok egyet, mire a fiúk értetlenül néznek rám. Hangosan kifújom a bent maradt levegőt, majd lehajolva az ölembe veszem Démont, aki mint mindig most is dörgölődik hozzám, hogy simogassam. Beletúrok selymes bundájába, ami egy kicsit megnyugtat.

- Apám, mekkora macska.

- Ő itt, Démon.

- Ez inkább hasonlít egy malachoz, mint egy macskához - felelte Mills, mire szúrós szemekkel nézek rá. 

- Daniel Mills!

- Elég nagy szarban vagy, haver - felelte Wild.

A srác elneveti, magát majd ismét a cicámra emeli a tekintetét. Démon úgy néz rá, mintha el akarná küldeni melegebb éghajlatra a beszólása miatt. 

- Na, jó ez egy kicsit félelmetes. Vedd úgy, hogy egy szót sem szóltam - emeli fel a kezét védekezésképpen.

Felnevetek, de a jó kedvem hamar elpárolog, mert eszembe jut a reggeli incidens. Nagyot sóhajtok, majd Démont leteszem a földre. Ideje indulni az edzésre, ha nem akarunk kikapni. Felállok, majd felmegyek a szobámba, hogy megkeressem a telefonomat. Amint megvan, kikeresem a hívásnaplóból a nevét, és azonnal tárcsázni kezdem. Nincs kikapcsolva a készülék, ami egy kicsit megnyugtat. Viszont a reményem abban a pillanatban szertefoszlik, amikor tudatosul bennem, hogy kinyomott. Biztos vagyok benne, hogy ezt tette. Most iszonyatosan mérges rám, így megpróbálom edzés után felkeresni, hogy tudjak vele normálisan beszélni. Mielőtt levánszorognék a lépcsőn elköszönök anyáéktól, majd indulok is a kocsimhoz, ahol már a fiúk várnak rám.

- Ti mit kerestek még itt?

- Nem szeretnénk egyedül hagyni.

- Hát ez kedves tőletek, de most nem igazán vágyom társaságra.

Azt hittem, hogy kijelentésem után fogják magukat és elmennek, de úgy látszik, hogy tévedtem, ugyanis Nathan egyenesen felém veszi az irányt. Ebből semmi jó nem fog kisülni. Lehajol majd átfogva a lábamat a vállára dob. Hangosan kiabálni kezdek vele, hogy mégis mit képzel magáról, hogy a szomszédok szeme láttára úgy dobál, mint egy szemetet. Ez egyáltalán nem hatja meg ugyanis, jó erősen a fenekemre csap. A meglepődöttségtől felkiáltok, de nem áll szándékomban ezt szó nélkül hagyni.

- Wild, ha nem teszel le most azonnal, később még ezért kinyírlak.

- Angyal, ahhoz, hogy ez megtörténjen, le kell, hogy tegyelek. Mivel nem vagy olyan helyzetbe, hogy fenékbe rúghass, jobb lesz, ha szépen beszélsz velem, vagy így foglak elvinni a pályáig.

Nem érdekel, hogy Mills szemtanúja az egésznek, én akkor sem fogom magam hagyni. Mindkét kezem meglendítve ütlegelni kezdem a hátát. Hangosan színleli a fájdalmát, ami hasonlított egy színészi alakításhoz. Ráütök még egyszer, de ez már a fenekét éri el, ami eléggé kínos.

- Angyal, hogy lehetsz ennyire perverz?

- Nem vagyok az - feleltem sértődötten.

- Ha a fenekemet szeretnéd megfogni, csak kérned kell.

Nem látom az arcát, de tudom, hogy úgy mosolyog, mint aki milliókat nyert. Itt lógok a vállán, piros arccal és tehetetlenül arra várva, hogy végre letegyen. Egy picit enged a szorításán, hogy bele tudjon csapni az idióta haverja tenyerébe. Hát ez óriási. Most rajtam röhögnek, míg én a talajban gyönyörködhetek. Hirtelen csúszni kezdek a mellkasán, mire ijedten elkapja a derekamat.

Olyan közel van hozzám, hogy elfelejtek levegőt venni. Az ajka szinte már az enyémet súrolja. Hát én nem vagyok normális. Gyorsan eltolom magamtól, majd a lábamat tanulmányozom.

- Minden oké?

- Persze.

- Szerintem nektek szobára kellene mennetek, mert úgy teng bennetek az elfojtott vágy, hogy késztetést érzek arra, hogy a falnak menjek - felelte Daniel.

- Fogd be!

- Ne értsd félre a dolgokat, haver. Csak elkaptam mielőtt megcsókolta volna a földet.

- Hát hogyne. Láttam, hogy majdnem a szátokkal szexeltetek.

Ez nekem már túl sok. Dühösen kihúzom magam és a srác felé veszem az irányt. Jó erősen fejbe vágom, amitől elveszti az egyensúlyát. Nyögve elterül a füvön, én pedig halkan felnevetek. Mások nyomorúságán nem szép dolog röhögni, de ő is ezt tette, amikor Nathan vállán lógtam.

- Ez rohadtul nem vicces.

- Legalább visszakaptad azt, amit reggel elszúrtál nekem. Amúgy is ezzel a nyakassal jobban jártál, mint a haragommal, amit későbbre tartogattam.

Nem szándékoztam oltári nagy ügyet csinálni ebből, csak meg akartam viccelni egy komoly helyzetben, hogy érezze azt, amit én egy órával ezelőtt.

- Angel! - hallom meg anyu hangját a bejárat felöl.

- Igen?

- Mindjárt hét óra, és ha továbbra is itt fogtok ácsorogni, el fogtok késni.

A fenébe! Szépen eltököltük itthon az időt, amikor már ott kellene lennünk. Pontosan látom magam előtt, hogy büntetésből egy óráig fogunk futni. Nem mindig ilyen szigorú velünk Mrs Cross, de ha fontos mérkőzés áll előttünk, akkor olyan tud lenni, mint egy kiképző tiszt. Kapkodva kiveszem a táskámból a kulcsot, majd jelzek a fiúknak, hogy szálljanak be. Nathan riadtan néz rám, mint aki szellemet látott, de figyelmen kívül hagyom, mert elég sokszor ezt csinálja, ha én kerülök a kormány mögé. Miután mindenki beszállt, jó erősen rátaposok a gázra, amitől a kocsi úgy megindul, hogy egy kicsit én is beparázok. Kiérve a főútra, már ötvennel megyek, mivel nem akarok csekket kapni gyorshajtásért. Az órára nézek, hogy mennyi időnk van még oda érni a pályára. Van még tizenöt percünk, ami elég nagy szerencse ránk nézve.

Amint leparkolok, a srácok gyorsan kipattannak az autóból, majd elterülnek a földön, azt jelezve, hogy ezt az egészet szerencsére túlélték. Nekik nem focizniuk kellene, hanem színészkedni, mert úgy látszik ebben igazán tehetségesek. Figyelembe se véve őket indulok az öltöző felé, hogy felkészüljek a mai edzésre.

- Angel, hát megérkeztél?

- Hát ehhez is kellett két óra - feleltem nevetve.

Lydia röhögve megveregeti a vállamat, majd a szemembe nézve ismét megszólal.

- Hol van a lovagod?

- Most éppen összevesztem vele.

- Nathannel?

- Nem, hanem Adammel.

- Mit tett az a bumburnyák?

- Már te is így hívod?

- Ő egy magának való pöcs.

Hát ezt annyira őszintén mondta, hogy majdnem lehidaltam tőle. Mondjuk Lydia mindig is ilyen volt, hiszen, ami a szívén, az a száján. Adamnek is folyton meg mondta a magáét, és nem érdekelte, hogy a legjobb barátnője párjával beszél így.

- De most nagyon megbántottam.

- Megsértődött azért, mert nem foglalkoztál vele elég sokat?

- Ne gúnyolódj már! Jogosan haragudott meg rám, ugyanis nem neki mondtam el először, hogy a legjobb suliba nem vettek fel, ráadásul azon is kiakadt, hogy Nathannel megpróbálnánk azt az iskolát, ahová ő jelentkezett.

- Inkább támogatnia kellene neki, nem pedig lányosan viselkednie.

Lehet, hogy Lydiának igaza van, de nem akarom, hogy emiatt haragban legyünk. Már éppen válaszolnék, amikor az edzőnk benyit és közli velünk, hogy induljunk bemelegíteni. Mielőtt csatlakoznék a többiekhez, elő veszem a telefonomat és rögtön Adamet kezdem el tárcsázni. Sajnos még mindig ki van kapcsolva. Nagyot sóhajtok, majd a táskámba dobva a telómat, indulok a csajok után.

Sokszor kezdem úgy a napot, hogy nincs kedvem otthonról kimozdulni, de ez a mai nap egyenlő a katasztrófával. A pályára érve csatlakozom a lányokhoz, de a gondolataim máshol járnak.

A szüleim azóta sem adtak választ, a barátom levegőnek néz, már csak az hiányzik, hogy felbukjak a saját lábamba.

- Angel Hunt! - kiáltja Mrs Cross.

Ha a teljes nevem szólít, akkor itt már elég nagy gond van. Biztos észrevette, hogy nem ott jár az eszem, ahol a leginkább szükséges. Oda futok hozzá, mire nagy levegőt véve elordítja magát.

- Mégis mi ütött beléd? Te nem szoktál csak úgy bambulni.

- Sajnálom.

- Ezzel semmire sem megyünk. A lányoknak szüksége van a kapitányukra, aki jelenleg más világban jár. Mi van veled? Gond van otthon?

- Nincs semmi gond, csak fáradt vagyok.

- Mindenki az. Jobb lesz, ha összeszeded magad, mert ha nem, akkor leültetlek a kispadra.

Mrs Cross alaposan leszid, amit nagyon is megérdemeltem. Bólintok, majd megfordulva visszamegyek.

Alapos bemelegítés után, Leila a kapusunk már a szokásos helyénél vár minket, ugyanis a mai feladat az, hogy gyakoroljuk a tizenegyes lövést. Ez hülyeségnek tűnhet, de elég hasznos, hiszen ha valaki egy nagyobb csapatban játszik és közel van ahhoz, hogy megnyerje, mondjuk a Bajnokok Ligáját, annál tényleg nagy a tét, főleg akkor, amikor ez döntő jellegű. Ha kihagyod, örökké magadat fogod okolni, amiatt, hogy a csapatod nem nyert. A bűntudat mely életed végéig kísérteni fog, egy apró hiba miatt. Mi ezt szeretnénk elkerülni. Nem akarjuk, hogy bárki is itt bukjon el. Igaz, hogy fejben is ott kell lenni, de ez mind saját magunkon múlik. Ilyenkor csakis a labdára kell összpontosítani, nem pedig a közönségre. Lydia a legelső, majd a sorban követi Kelly, utána pedig én. Ha ezt elrontom, akkor ülhetek a kispadon, míg vége az edzésnek. Megdörzsölöm a tarkómat és hirtelen arra kapom fel a fejemet, hogy valaki megérinti a hátamat. Felnézek, mert arra számítok, hogy az egyik csapattársam, az, de egyiküknek sem szokott ilyen pimaszul rám nézni, mivel az illető nem más, mint Wild.

- Nathan.

- Angyalkám, mit szólnál hozzá, ha a fiúk is veled tartanának?

- Mi?

- Rábeszéltem az edzőinket, hogy mi is csatlakozhassunk.

- Hát ez óriási.

- Tudom, hogy minden vágyad az volt, hogy velem tölthesd a napot.

Megforgatom a szemeimet és a könyökömmel hasba vágom. Legalább most nem színlel.

- Muszáj bántalmaznod?

- Muszáj egoistának lenned?

Elneveti magát, majd a kapu felé mutat, hogy ideje lenne már lőnöm. Mély levegőt veszek és meglendítve a jobb lábamat elrúgom a labdát, ami a bal sarokban landol. És sikerült betalálnom. Nathan kinyújtja felém a kezét, hogy belecsapjak, így kapva az alkalmon akkorát csapok bele, hogy nagyot csattan.

- Ha ennek vége, szerintem én a kórházban fogok kikötni - felelte Nate, miközben a tenyerét dörzsöli.

Körülöttünk mindenki felnevet, de a játék tovább folytatódik. A fiúk csatlakoznak hozzánk, és nem hisztiznek amiatt, hogy a lányok ellen kell focizniuk. Utánam rögtön Wild következik, aki magabiztosan lövi a kapuba a labdát. Bomba gólját hatalmas taps kíséri, ami az egóját még jobban fogja fényezni. Oldalra állok, hogy megfigyelhessem a többiek játékát, miközben Nate váratlanul magához húz.

- Angyal, olyan fejet vágsz, amitől kedvem támadt depressziósnak lenni.

- Ez nem az én napom - feleltem szomorúan.

- Ne aggódj miatta.

- Azóta sem tudom elérni.

- Mekkora egy barom.

- Nekem is rosszul esett volna, ha utoljára tudom meg.

- De akkor sem támogatott, csak elrohant, mint egy hisztis kislány. Amúgy is jobban jársz, ha nem lógatod az orrodat, mert akkor megint a vállamon fogsz kikötni.

Tátott szájjal nézek rá, mert amilyen hülye képes lenne megtenni. Ördögien elmosolyodik, ami számomra nem jelent jót. Megfordulok, hogy elfuthassak, de elkapva a derekamat ismét ott kötök ki, ahol egy fél órával ezelőtt voltam.

- Nathan!

A többiek jóízűen röhögnek rajtunk, míg én fejjel lefelé lógok, miközben a drága jó barátom cipel.

- Na! Állj ide szépen!

Úgy tesz le a földre, hogy majdnem seggre esem. A hajam kibomlott és a szemembe lóg, amitől nem látom azt az idióta vigyort az arcán. Hangosan fújtatok egyet majd elé lépve a karjára csapok.

- Ejnye! Mi most szépen kapura fogunk lőni, míg te angyalkám, megpróbálod kivédeni.

- Mi? Nem vagyok kapus.

- De most az leszel - kacsint rám egyet.

A csapattársaimra nézek, hogy segítsenek, de jókedvűen a kapu felé biccentenek, hogy álljak be. Hát ez szuper. Mellettem kéne állniuk, nem pedig Wild mellett. Felveszem a földről a hajgumimat, majd kontyba fogva a hajamat átveszem Leilától a kesztyűt, hogy kivédjem a társaim góljait.

- Jöhet!

Sosem voltam még kapus, és nagyon remélem nem fognak szétrúgni, hiszen szükségük van rám csatárként.

Az első ember, aki felém fogja rúgni a labdát, az nem más, mint az idióta barátom.

- Felkészültél?

- Nem! Inkább állj be te!

Meg sem hallotta azt, amit mondtam neki. Teljes erőből belerúg a labdába, ami sikeresen a hasamat találja el. A fájdalomtól felnyögök, de nem szándékozok összeesni. Még csak az hiányzik.

- Jól vagy? - kérdezte Nathan, miközben végig simít a hátamon.

- Hát én ma tényleg kinyírlak.

- Azt majd meglátjuk.

Nathan int a csapatnak, hogy minden rendben, és folytathatjuk. A lányokkal még el is bírok, de a fiúk olyanokat tudnak lőni, hogy utána mozdulni is alig tud az ember. A következő rugó bajnok Daniel, aki sokszor életveszélyes a pályán. Ha ezt túlélem, meglepem magam pár könyvvel.

A srác a jobb sarokba lövi, amire számítottam, így kiöklözöm, hogy ne tudja elkapni. Eddig sikeresen kivédtem kettőt, de hátra van még húsz ember. Megkönnyebbülten felsóhajtok, mert azt hiszem, hogy most már a lányok következnek, de óriásit tévedek. Egy olyan srác következik, aki arról híres, hogy milyen nagy ereje van a lövésének. Na, jó kezdek aggódni. Ha ezt ki akarom védeni, akkor sérüléseket fogok szerezni, ebben teljesen biztos vagyok. Szólásra nyitom a szám, hogy figyelmeztessem azzal kapcsolatban, hogy óvatosan rúgja felém a labdát, amikor Nathan megáll velem szemben.

- Én jövök, napsugaram.

- De még nincs vége.

- Tudom, de most rajtam a sor, úgyhogy kérem a kesztyűket! - nyújtja felém a kezét.

Ránézek a csapatra, hátha ők tudják, hogy mi a fene folyik itt, de értetlenül megrázzák a fejüket. Átadom neki, amit kér, majd Peterre nézek, aki készen áll a lövésre. Abban a pillanatban, ahogy rájuk nézek, rá jövök, hogy Wild miért cserélt le. Nem akarta, hogy komolyabban megsérüljek. Meredten bámulok a barátomra, mert nem vagyok képes elhinni, hogy ezt tette. Sokszor húzott már ki a szarból, de ennél kedvesebb gesztust még nem láttam tőle.

Két fiú a hátam mögött fogadott, hogy Nate kivédi, de onnan tuti, hogy nem áll fel. Ettől egy cseppet sem nyugodtam meg. Idegesen a hajamba túrok, majd oda sétálok Peterhöz. A füléhez hajolok, majd halkan belesúgva azt tanácsolom neki, hogy ezt a tizenegyest, most inkább hagyja ki, mert nem szeretném, ha barátom kórházba kerülne. Megértően bólint, nekem pedig mosolyra húzódik a szám. Már éppen visszamennék a lányokhoz, amikor Peter megragadja a karomat. Hátra fordulok arra várva, hogy ezt az egészet megmagyarázza.

- Lődd inkább te!

Hát erre nem számítottam. Képes átadni nekem a lehetőséget, ami elég furcsa, de ez most egyáltalán nem fontos. Szembe fordulok Nathannel, majd csípőre téve a kezemet, ördögi mosolyra húzódik a szám.

- Képes vagy belőni?

- Olyan gólt fogok rúgni, hogy az a maradék eszed is el fog menni.

Felnevet, mire én elrugaszkodva kapura lövök. Wild úgy dől balra, hogy a labda véletlenül a fejét találja el. Hát ettől tényleg el fog menni még a maradék esze is. Várom, hogy felkeljen, és felém kiáltva azt mondja, hogy "kivédtem vazze" de ez nem történik meg, mert a barátom még mindig mozdulatlanul fekszik. Úristen mit tettem vele? Ijedten rohanok oda hozzá, de egy centit sem mozdult. Istenem, csak ne legyen semmi baja. Letérdelek mellé, majd fölé hajolva, megpaskolom az arcát. Hirtelen kinyitja a szemét, majd elröhögi magát. Meredten nézek rá, mert nem vagyok képes elhinni, hogy mekkora hülyét csinált belőlem. Féltem, hogy baja esett miattam, erre kutyabaja. Annyira dühös vagyok rá, hogy püfölni kezdem a mellkasát. Megragadja a csuklómat, majd fordítva a helyzetünkön a földhöz szegez.

- Nyugi Angyal, csak vicceltem.

- Menj a francba! Ez nem vicces.

- Nem, de..

- Féltem, hogy bajod esett, te pedig szórakozol velem? Szállj le rólam!

- Jól vagyok, nem lett semmi bajom.

- Ha most nem engedsz el, akkor majd lesz - feleltem fojtott hangon.

A jókedve egy pillanat alatt elpárolog, amint látja rajtam, hogy a sírás fojtogat. Szeretek vele hülyéskedni, de ez már túlment minden határon. Legördül rólam, én pedig kapva az alkalmon felpattanok. Iszonyatosan dühös vagyok, így szükségem van egy hideg zuhanyra. Megfordulok, mit sem törődve azzal, hogy próbálja megbeszélni velem a dolgokat. Elindulok az öltöző felé, de hátra sem nézve tudom, hogy követ. Belépek az öltözőnkbe, és már arra készülök, hogy az orrára csapom az ajtót, amikor hirtelen megragadja.

- Angyal!

- Szerintem most nem jó ötlet beszélnünk.

- Nem akartalak megijeszteni.

- Hát pedig sikerült.

Tesz felém egy lépést, de én továbbra sem vagyok hajlandó a szemébe nézni. Megragadja a karomat, és szépen lassan a karjaiba zár.

- Ne haragudj! Többé nem fog előfordulni.

- Remélem is!

Percekig állunk szótlanul a csukott ajtónál, mert egyikünk sem akarja elrontani a pillanatot.

- Itt vagytok bent?

Lydia hangját meghallva szétrebbenünk és úgy teszek, mintha Nathan levegő lenne.

- Sikerült megbeszélnetek?

- Persze.

- Jó, mert szeretnénk letusolni, úgyhogy lennél szíves kifáradni Wild?

- Pedig maradni akartam.

Lydia nem szándékozik tovább könyörögni Nathannek, inkább fejbe vágja és az ajtó másik oldalára tereli, azt jelezve, hogy most már ideje lenne elhúznia. A csapat többi tagja is csatlakozik hozzánk én pedig zuhanyzás előtt vetek még egy pillantást a telefonomra, ami semmi változást nem mutat. Egy dologban biztos voltam. Ha törik, ha szakad, én ma elmegyek Adamhez, és addig nem megyek el onnan, míg meg nem beszéltük a problémáinkat.